Gálospetri

Érmelléki Magyar Tájház

Az intézmény

sample imageA Gálospetri központjában található érmelléki magyar tájház 2002.-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Alapítója és fenntartója dr. Kéri Gáspár, gálospetri születésű, székelyhídon dolgozó fogorvos. A túlnyomórészt önerőből kialakított tájház létrehozásában Balassa M. Istvántól, a Szentendrei Szabadtéri Múzeum néprajzkutatójától és Gazda Klárától, a kolozsvári egyetem néprajz szakának tanárától szakmai, míg a Bihar Megyei Önkormányzat részéről anyagi segítséget kapott. A tájház egyedisége abból adódik, hogy nem csak az 1870.-ben épült lakóház autentikus helyreállításával és berendezésével kápráztat el minket, de megtekinthetjük a kor (XIX-XX. század fordulója) középparaszti családjának gazdasági épületeit (háromosztatú istálló, disznóól, pince, szőlőspajta, gémeskút, szénaszín, illemhely) és az udvaron nevelt kacsákat is. A kerítés, kapu és az utcafronton elhelyezkedő góré még létező századeleji ácsmunka hiteles rekonstrukciója, úgyszintén a kertfelőli sövénykerítés is. A gazdasági épületekben közelről ismerkedhetünk meg a korszak gazdálkodóinak fő eszközeivel, mára már igazi ritkaságnak számítanak a lápi halászat hagyományos eszközei.

sample image A szőlőspajta és a pince a valamikor szintén híres érmelléki borászat legfőbb eszközeit tárja elénk. A háromosztatú lakóház és a később hozzáépített kamara ma is nádfedeles, könyöklős tornáccal ellátott, vert falas épület. 2010.-ben a gazdaság volt főzőházában, átmenetileg az Érmellék '56-os lelkész-mártírjának, Sass Kálmánnak rendeztek be emlékszobát. Az emlékszoba röviden bemutatja az Érmellék "mihályfalvi csoport-ként" ismert többi '56-os mártírját is.

A képekre kattintva léphet be a képgalériába.

Információk

Nyitvatartási idő: előzetes egyeztetés alapján.

Belépőjegyek: 3 lej

Egyéb illetékek: -